Konténer rendelés Blog

Sok esetben az utolsó pillanatban jut eszünkbe valami, amit fontos lenne elintézni, sőt, sajnos előfordul az is, hogy el is késünk vele. Persze ezek kivédhetőek, vagy legalábbis azok lennének, de néha egyszerűen kivédhetetlen, hogy megtörténjen a baj. Szerencsére a legtöbbször még az utolsó utáni pillanatban is van esély korrigálni a hibát - ilyen...

Legyen szó szinte bármilyen vállalkozásról, szemét mindegyik esetében képződik, csupán a mennyiség más és más. Ha nagyobbról van szó, akkor a hagyományos megoldások nem feltétlenül működnek, ráadásul bizonyos hulladéktípusokat nem lehet csak egyszerűen összeönteni a többivel. A hulladékszállítás cégek számára is elérhető szolgáltatás,...

Biatorbágy Pest megye nyugati, dunántúli részén fekszik. Északnyugatról Herceghalom, északról Páty, északkeletről Budakeszi, keletről Budaörs, délkeletről Törökbálint, délről Sóskút, nyugatról pedig a Fejér megyei Etyek határolja.A város belterülete a Zsámbéki-medencében terül el, ezt északnyugati-délkeleti irányban a Budai-hegység övezi, a keleti...

Bicske az 1-es fő út mentén fekszik, központja a régi országút körül terül el.A város határában fut az M1-es autópálya, amelyről van lehajtó Bicskére. A várost kisebb mellékút köti össze a 811-es úttal, Csabdival,valamint Mányon át Zsámbékkal. Bicske a környék autóbusz közlekedésének meghatározó központja: Budapest, Mór, Székesfehérvár, Zsámbék...

Vitathatatlan,hogy dinamikus átalakuláson esett át az elmúlt évtizedekben. Egy gazdasági közösségre épülő településből az évek folyamán a családok kedvenc "kisvárosa"lett. Közelsége Budapesthez, közlekedési infrastruktúrája (1-es főút;M1; elővárosi vonat;busz) mind-mind vonzó és egyben fejlődőképes alternatívákat hordozott az ide vágyók számára. A...

Zsámbékot az M1-es autópályáról a herceghalmi lehajtónál lehet megközelíteni. A településen áthalad az 1-es főút és a 10-es főúttal összekötő 102-es út is, ezért a Pilis felől érkezők számára is kényelmesen járható.

Nálunk pedig így van!
Ha te is a hétvégén készülsz konténert pakolni, ne feledkezz meg időben megrendelni konténered! Nálunk nem gond ha korábban lefoglalod konténered, ez nem jár semmilyen plussz költséggel számodra. Előnnyel viszont igen! Nem te leszel az aki konténer nélkül marad. Hívd Diszpécserünk!
+3620 281 3637

A Budapest szőlőskertjének nevezett település Fejér megyéhez tartozik, a fővárostól 26 kilométerre. A Etyek-Budai borvidék központja komoly szőlőművelési, bor- és pezsgőkészítési múlttal rendelkezik. A környék hűvösebb klímájú, ugyanakkor napsütéses dombjain teremnek a pezsgőkészítéshez is alkalmazott etyeki borok. Etyek központjában a múlt emlékei...

Konténer Diszpécser - Fejér-Szolg Kft. +36 20 281 3637 kontenerdiszpecser@gmail.com Konténeres hulladékszállítás, Földmunkák, bontás és bérbeadás. logo 1223 Budapest, Bíbic u.12.